Történetünk

Hogyan kezdődött?

A Vándorbölcső mozgalmat 2012-ben az Ágymester Manufaktúra cég tulajdonosa Czotter András indította el, azzal a céllal hogy felelevenítse azt a hagyományt , miszerint az újszülötteket bölcsőben ringatják, és ez a bölcső később nemzedéken keresztül családról családra jár. A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalommal együtt hat vándorbölcsőt adományoztak különböző szervezeteknek, akik gondoskodnak róla, hogy a bölcsők a kiválasztott családnál töltött pár hónap után ( amíg a babának kényelmes) másik családhoz kerüljenek.

“Vannak, amikor a csodák csak úgy maguktól megtörténnek!“

A Felvidéki vándorbölcső

A Felvidéki vándorbölcső felkarolója Halász Béla, a Gútáért Polgári Társulás egykori elnöke, akinek 2016-ban Czotter András egy bölcsőt adományozott, hogy indítsa útjára itt a Felvidéken.

“A felvidéki magyar társadalom jövője a családok egészséges működésétől függ. Minden lehetséges eszközzel arra kell törekednünk, hogy a szülők és gyermekek a lehető legoptimálisabb keretek között éljenek, megszülessenek a kívánt, tervezett gyermekek. Mi ezzel a vándorbölcsővel szeretnénk támogatni a felvidéki magyar családokat, akik gyermeket vállalnak szülőföldjükön. Örülnénk, ha a bölcső minél több családhoz eljutna. Ha a bölcsőt használó baba kinövi, akkor a bölcső visszakerül hozzánk és új lakót keresünk neki. Reméljük, hogy a bölcső így hosszú évekig használatban lesz, és sok felvidéki babának teszi szebbé életük első néhány hónapját!”

2017-ben Halász Béla az YBS Fanklubot megkeresve felajánlotta a vándorbölcső lehetőségét a dunaszerdahelyi családias légkörű DAC szurkolóknak. A bölcső közös elképzelés alapján lett megálmodva és kivitelezve. A Felvidéki YBS Vándorbölcső elsőként egy nagymegyeri családhoz került. 2020-ban egy kedves család felajánlásának köszönhetően egy bölcső került átadásra Mudi Róbert berzétei református lelkésznek, hogy a gömöri régióban ők irányítsák a vándorbölcső továbbadását, mely egy felújítás után 2021-ben elsőként egy tornaljai fiatal magyar családhoz került.

A Felvidéki Vándorbölcső program irányítója Halász Anita, a Gútáért Polgári Társulás jelenlegi elnöke.

Hol található még Vándorbölcső?

  • Felvidéken
  • Erdélyben
  • Csángóföldön
  • Délvidéken
  • Vajdaságban
  • Kárpátalján
  • Angliában
  • Ausztriában
  • Dániában
  • Belgiumban
  • Írországban
  • Svájcban
  • Luxemburgban
  • Portugáliában
  • Csehországban

A Gútáért Polgári Társulás jelenleg 5 vándorbölcső továbbadásáról gondoskodik, melyekben idáig 41 kisbabát ringathattak szüleik. 2016-ban a bölcső első pici “lakója” a gútai Szabó Dominik lett, a továbbiak sorrendben: Luca Zsóka, Dorina, Ákos, Alíz, Dominik, Natasa , Dóra, Zsófia,Csaba, Ákos Márk, Benett, Csenge, Linda,Márton, Gergő, Sára, Zétény Attila, Zente, Ádám Dániel, Dániel, Máté József, Vencel , Marcel, Noel, Sára, Panka, Simon, Levente, Luca, Zente Benedek, Benjámin, Debóra Izabella, Dorka, Márton, Zoé, Hunor, Zsóka, Gréta Nella, Palika és Lia.